2026-ban 20 éves a Kisliget Néptáncegyüttes

Hogy repül az idő! A Ligetalja Néptáncegyüttes tagjai már fiatal családos emberek, s a Kisliget tagjai között is van már apuka, anyuka! Idén nyáron ünnepelte alakulásának 20. évfordulóját a nyíradonyi Kisliget Néptáncegyüttes.

Igazán sikeres, élményekben gazdag évet tudhatnak maguk mögött a táncosok: fellépések, szólóversenyek, fesztiválok, kiscsőszi, balatonszemesi táborok, és az utánpótlás számára az első erdélyi barangolás.

A jubileumi összejövetelt június második szombatján tartották a nyíradonyi Móricz Zsigmond Művelődési Házhoz tartozó Dózsa György utcai közösségi házban, ahol régi és a jelenlegi táncosok, szülők és barátok családias mulatsága zajlott, természetesen élő zenekari kísérettel. Az elmaradhatalan közös főzés és mulatság közepette Molnár Csilla vezetésével megnyitották a fotóemlékekből összeállított jubileumi kiállítást és köszöntötték az együttes vezetőit Wolf Andreát és Bak Jánost.

Az esemény egyben Wolf Andrea búcsúzását is jelentette az együttestől, hiszen ősszel az ország másik végébe költözik, s ott folytatja pályafutását. Így az elkészült kisfilm a kettejük munkájának összefoglalása is. (készítője: Terdik Miklós)

A „Kisliget 20” című filmösszeállítás, a fotókiállítás és a mulatság
a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával
a Csoóri Sándor Alap CSS-MO-25-0360 pályázat segítségével jött létre!
Köszönet a támogatóknak!

Műhelymunka Nyíradonyban – (hangulatvázlat – naplófilm) – 2018

Készítette: Hartyándi Jenő Balázs Béla-díjas rendező, operatőr, fesztiváligazgató.

A Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködve egy egyedi közösségalakító EFOP pályázatban vettünk részt, amely két és fél éven át hagyományokra építő, de a mai korhoz alakított közösségépítő programokat valósított meg a művészet (irodalom, zene) és a gasztronómia elemeinek felhasználásával és újraértelmezésével. A film a 2018. október 24-25-i-zajló Otthonról haza címet viselő programelembe enged betekintést.

Tovább olvasom →

Az élet és a halál játékai (Népszokások Hajdú-Biharban)

A felvételen megyénk több településének hagyományőrző csoportjai között az Aradványpusztai Asszonykórus és a Nyíradonyi Pávakör jeles alakjai szerepelnek. Az 1970-es években készült összeállításban az az alkotói törekvés, hogy bemutassák, az emberi élet és halál hogyan lesz elviselhetőbb és teljesebb a játék, a zene és az ének által. „Sej, mikor engem summás lánynak vittek…” Az Aradványpusztai Asszonykórus Summás-csokrával kezdődik az összeállítás; az asszonyok – hátrahagyva a pajtában dolgozó társaikat – dohányzsíros tenyerüket dörzsölve igyekszenek az iskola felé, ahol Széll Kálmánné, Katika néni vezeti az énekpróbát.

Tovább olvasom →